„Dr. Alexander Loyd felfedezte, hogyan lehet egy, a testben lévő fizikai funkciót aktiválni, mely eltávolítja a betegségek akár 95%-ának forrását. Dr. Loyd felfedezéseit vizsgálatok, illetve az a több ezer ember is igazolták − a világ minden tájáról −, akik használták a Gyógyító Kód rendszerét, gyakorlatilag bármilyen fajta testi, lelki vagy az emberi kapcsolataikat érintő problémára, csakúgy, mint a karrierjükben vágyott áttörés megvalósítására. Dr. Alex Loyd vizsgálatai során arra is fény derült, hogy létezik egy „Univerzális Gyógyító Kód”, melynek segítségével a legtöbb ember legtöbb problémája gyógyítható. Ebből a könyvből elsajátítható ez a Gyógyító Kód, melynek elvégzése mindössze napi néhány percet vesz igénybe.
„Dr. Alex Loyd gyógyítótechnikája a világon mára meghatározóvá vált – forradalmasítani fogja az egészséget. A legegyszerűbb módját kínálja annak, hogy hamar meggyógyuljunk, és egészségesek is maradjunk.” − Mark Victor Hansen, az „Erőleves a léleknek” könyvek társszerzője
A Gyógyító Kód a legegyszerűbb és leghatékonyabb „csináld magad” gyógyító módszer, mellyel valaha találkoztam! Mindig következetesen és előre megjósolhatóan működik, és gyorsan hoz eredményt, a különböző problémák nagyon nagy részében. Másképpen fogalmazva: EZ AZ IGAZI ELJÁRÁS!” − Dr. Christopher Hegarty
Kiadó: Leviter Kiadó 2017
Formátum: puhatáblás, ragasztókötött, 296 oldal
ISBN: 9789638845962